Pajzán históriák: megjelent a Múlt-kor nyári száma
2014. május 30. 13:00
Hogyan vélekedtek a szexualitásról az ókori görögök és rómaiak? Létezett-e szerelem és testiség a középkori kolostorokban? Miért indult mocskos hadjárat Marie Antoinette ellen? Miért lett Wesselényi Miklósnak “zsibói bölény” a beceneve? Milyen volt a szexuális felvilágosítás a szocializmusban? A Múlt-kor legfrissebb számában nemcsak a szexualitás történetének epizódjait mutatjuk be, de sikító múmiákról és Mussolini szeretőjének titkos naplójáról is olvashatnak.
Az ókori görögök szerint még a beteljesedett szerelem is lehet pusztító, főleg akkor, amikor egyenlőtlen feleket, istent és embert köt össze. Zeusz isteni nagyságától eltekintve szeretkezett Szemelével, ám a thébai királylány nem hordhatta ki gyermekét, mert amikor kedvese isteni valójában jelent meg előtte, a lány belehalt a látványba. Hogy Dionüszosz hogyan maradt mégis életben? Kiderül a Múlt-kor nyári számából.
A középkor romantikus ideálját a számtalan dalban és versben megénekelt udvari szerelem testesítette meg. Ám nem minden trubadúr volt mentes a romlott erkölcsök világától, s nem minden kolostor volt olyan “tiszta” hely, mint ahogy azt gondolnánk. A XII. század koedukált kolostorjaiban például nem okozott különösebb problémát, hogy a papok az apácák közelébe férkőzzenek. De vajon mi történt a gyóntatóik által teherbe ejtett nővérek csecsemőivel?
Marie Antoinette 14 esztendősen lett a francia trónörökös, XVI. Lajos felesége. Házasságuk még sokáig nem töltötte be elsődleges szerepét, ugyanis a király fitymaszűkülete impotenciához vezetett. A pár korai el nem hálása miatt gúnyiratok jelentek meg, amelyek mocskos hadjáratot indítottak a királyné ellen. Jogosan?
A XIX. századi Magyarországon is szerették habzsolni az élvezeteket. Báró Wesselényi Miklós naplót vezetett hódításairól, számára a szexualitás önmagáért való élvezet volt. Naponta akár többször is. Vajon mi tette tönkre Szendrey Júlia második házasságát? Hogyan vette rá Zsófia főhercegné Jelacic horváth bánt a magyarok elleni fellépésre? Mindez kiderül a Múlt-kor nyári számából.
Miután a Kádár-rendszer felismerte, hogy a magyarok is szeretik a szexet, igyekeztek ellenőrzött keretek közé terelni az erről folyó disputát. A felvilágosítandók célcsoportja a vérbő szocialista ifjúság volt. A pornó és a homoszexualitás kérdése továbbra is tabutémának számított. Jancsó Miklós fedetlen keblű színésznői viszont „kapóra jöttek”. Mindenkinek jobb volt, ha ez a téma, és nem az áremelés. A libidógyilkos szocialista erkölcstanról bővebben a magazinban.
A kasztrált énekesek olykor a mai rocksztárokhoz hasonló népszerűségnek örvendtek. Gondolta volna, hogy a Pápai Állam utolsó kasztrált énekese 1922-ben hunyt el? Egy barbár szokás kulturális hódításáról a Múlt-kor hasábjain olvashat részletesen.
“Mindig rám gondolsz? Minden órában, minden pillanatban, akkor is, ha pisilsz?” Az idézet Clara Petacci Mussolinihez címzett leveléből származik. A grafomániás nő naplójából egy eddig ismeretlen, a „megszokottól” eltérő Mussolini-kép rajzolódik ki, amivel most olvasóink is megismerkedhetnek.
Miért ordít a múmia? A régészek élete nem csak játék és mese: a legtöbb felfedezés megfilmesítése bizonyára maga után vonná a 18-as karikát. Ezúttal olyan régészeti leletekből válogattunk, amelyek feltárása erősen gyomorforgató, meghökkentő vagy éppen elszomorító lehetett.
Nyári számunkban olvashat még a magyar fürdőkultúra kialakulásáról, az egri vár régészeti kutatásának történetéről, s lakodalmi lakomákról is. A képzőművészet szerelmeseinek ezúttal Velazques udvarhölgyeit mutatjuk be. A kastélyok rajongóit pedig a katalinpusztai Jeszenszky-Schell-kastélyba kalauzoljuk el.
A magazint május 30-ától keresse az újságárusoknál!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.